Hétfői egyperces

Bulvár

A bulvárt csak szórványosan követtem, amolyan félszemmel. Így is csak azért, mert abban a szekcióban szerepelt az interneten, ahol debütáló pornószínésznőket mutattak be.

Katalin hercegné neve rendszeresen vissza-visszatért a szenzációhajhász címekben, különösen akkor, ha a hercegné éppen újabb gyereknek adott életet. Persze félre ne értsenek, nem volt ezzel semmi baj. Új gyerek, új cikk, aztán forgott a Föld tovább.

Hanem egyszer csak óhatatlanul arra lettem figyelmes, hogy mind több hercegi poronty lát napvilágot méghozzá szokatlanul gyors egymásutánban. Született egy György, rá pár hónappal egy Anasztázia, Anasztázia után pár héttel egy Károly. Hamarosan a két szülés közti hetek napokká sorvadtak, a napok órákká, az órák percekké, végül pillanatokká fogytak.

A bulvárt kitöltötte Katalin hercegné feltartóztathatatlan labora. Töredékpillanatokként villantak elő újabb és újabb hercegi csecsemőnevek az interneten. Mindenki pánikba esett, mert azért az ilyesmihez szűkösek az erőforrások. Engem még ráadásul az is külön elkeserített, hogy a debütáló pornószínésznőkre nem jutott többé hely.

Végül a királyi pár szóvivője mindnyájunkat megnyugtatott. A kedves öregúr elmondta, hogy Katalin hercegné már soha sem akar leállni a szüléssel, mert egyre jobb lesz tőle az alakja. Viszont ijedtségre semmi ok, Őfelsége matematikusai kiszámították, hogy a hercegné babázásainak üteme megegyezik a Föld népességének halálozási ütemével, így egy-két emberöltő múlva fajunk teljes egészében a királyi család leszármazottaiból fog állni. Ez pedig azért üdvözlendő hír, mert királyi sarjként immár senki sem fog nélkülözni. Ráadásul testvérekként már háborúzniuk sem kell többé az embereknek.

Eljön tehát a bőség, a béke és a boldogság kora.

Na és én mindezt a bulvárból tudtam meg! Több bulvárt viszont nem olvastam. Nem lett volna értelme.

Még egy szerdai egyperces

Ellenséges kannibálok

Volt egy ellenségem. Megettem. Ősi mondásunk így tartja: az vagy, akit megeszel. Így lettem saját magam saját magam ellensége.

Szerdai egyperces

Térfigyelés

Vajon ki figyel minket ezeken keresztül? – Fogalmazódott meg egyszer abban, aki nagyjából gondtalanul sétálgatott, amíg a magasban meg nem pillantott egy térfigyelő kamerát. Pedig a válasz kézenfekvő: Isten figyel. A modern technika lehetővé tette, hogy végre közelebbről is szemmel tarthassa teremtményeit: ha mobiltelefonálsz vezetés közben, Isten megtudja. Ha áthajtasz a sárgán, Isten megtudja. Ha nem lassítasz a villamosmegálló szigeteknél, vagy nem vásároltál autópálya matricát, Isten azt is mind-mind megtudja. Ahogy azt is (zártláncú hálózaton keresztül), ha bugyit lopsz egy nagyáruház fehérneműosztályáról, vagy Balaton szeletet rejtesz az összezárt esernyődbe. Isten minderről értesül, kivéve, ha éppen kiugrott a kávéautomatához. De erre azért nem érdemes számítani.

Hétfői egyperces

Az a híres fagy

Hirtelen borzalmas lehűlés lepte meg a fővárost.

― Bejön a fagy, intézkedjen ― utasították a Budai várban található Hilton szálló portását, hogy zárja be az ajtót.

A portás csak morgott, de nem intézkedett.

Meg is történt a baj. A fagy bekúszott a nyitott ajtón, beszállt a liftbe, végigömlött a folyosókon, és a kulcslyukon keresztül beszivárgott a szobákba.

Mire az szálló ajtajait bezárták, mindenki megfagyott. Szeretkező olasz pár; idős japán úr, aki pizsamában a fogát mosta a fürdőszobatükör előtt; német turista hölgy, aki az ágyán feküdt, és a Budapest útikalauzt lapozgatta. Jégszobor lett az összes.

Az épületet lezárták a hatósági vizsgálatok végéig. A vizsgálatok elmúlta után pedig újra ― immár kiállításként ― megnyitották.

A légkondicionálók minden szobában a legmagasabb fokozaton működtek, így a gyönyörű jégszobroknak nyáron sem esett bajuk.

A kiállítás a katasztrófaturistákat, a művészetkedvelőket és a természetbarátokat egyaránt vonzotta. A közelben pedig újabb Hilton nyílt, hogy ne kelljen sokat gyalogolni.

Üdvözlet az építkezésen!

Under Construction – ettől a felirattól senki sem vár túl sokat. Egy Under Construction nevet viselő blog olyan, mint a Moszkva tér (persze hogy nem Széll Kálmán): munkagépek bontják az ismerősen ocsmány épületeket, törmelékhalmok púposodnak mindenfele, az emberek pedig sebtében felállított folyosókon bukdácsolnak, és keresik a megszokottnál szaporábban helyet változtató állomásokat.

Magyarán látszik, hogy történik valami, épül majd valami valamikor, viszont jelenleg senki sem számít kiszámíthatóságra és kényelemre.

Ettől a blogtól sem kell elvárni dolgokat. A rendszeres frissítés például illékony álom csupán. Frissül a blog, ha éppen úgy tartja gusztusa, de előfordulhat, kedves olvasó, hogy hosszú-hosszú időn keresztül nem történik semmi. Eljössz ide, de csak láthatósági mellényes alakokat látsz, akik egy árkot állnak körül nagy szakértelemmel. Vagy még annyit sem. Ilyenkor nem szabad elkeseredni, ahogy a Moszkva tér esetén, úgy itt is lesz majd valami. Egyszer.

Tudom, hogy ez talán nem a legjobb reklámszöveg, nyilván nem is csődít majd ide tömegeket, hiszen a Moszkva térrel ellentétben ez a blog elég könnyen kizárható bárkinek az életéből. Viszont engem sem nyomaszt a blogolás kényszere, mert hát ugye nem ígértem senkinek semmit, és így kicsivel könnyebben tudok valamit hosszú távon át művelni. (Na, ez egy kicsit mégiscsak ígéretnek hangzott.)

Akárhogy is, kedves olvasó, örülök, hogy idetaláltál, és az okozott kellemetlenségek miatt köszönöm a megértésedet!

komédiás